„Apró polgárőrök” lesznek – utánpótlás programok Csongrád-Csanád Vármegyében
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és az Országos Polgárőr Szövetség támogatásával, Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége "Apró polgárőr" (Diákpolgárőr) utánpótlás programokat szervezett a multhéten.
Sárközi László a megyei szövetség szakmai alelnöke tájékoztatott, hogy elsődleges cél az volt, hogy az iskolákban népszerűsítve legyen a polgárőrség és ez által az érdeklődő diákok belépjenek majd a polgárőrséghez. Ifjú polgárőr jelöltek, elsősorban az iskolákhoz kötődő feladatokat tudnak ellátni. Polgárőrség sokrétű és különböző feladatellátást tud és lát el. Projektek általános iskoláknál kerültek megvalósításra és ennek megfelelően elsősorban a balesetmentes közlekedésre hívták fel a diákok figyelmét. "Látni és Látszódni a közlekedés során". A meghívott előadó a KRESZ szabályaira hívta fel a diákok figyelmét. Elméleti előadást követően a gyakorlatban is alkalmazhatták a frissen megszerzett tudást. Iskolák előtt a kijelölt gyalogátkelőhelyeknél a biztonságos átkeléssel kapcsolatos, biztosítási feladatok ellátásában segítettek az érdeklődő diákok a helyi polgárőrök jelenlétében. Projektek során az előadok elmondták, hogy milyen jó érzés tenni és adni másoknak önzetlenül. Erről szol a POLGÁRŐRSÉG.
Sárközi László a Mórahalmi polgárőrség elnöke elmondta, hogy a programok sikeresnek mondhatók, hiszen több mint 100 fő diák részvételével kerültek megvalósításra a projektek. Kötetlen beszélgetéseken a diákok nagyon érdeklődőek voltak a polgárőrség és az önkéntes "munka" iránt. Projekt sikeres megvalósításában közreműködött: - Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.; - Országos Polgárőr Szövetség; - Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr főkapitányság / Mórahalmi Rendőrőrs; - Bálint Sándor Általános Iskola (Domaszék); - Móra Ferenc Általános Iskola (Mórahalom); - Mórahalom Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület; - Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége; - Domaszéki és a Mórahalmi polgárőrség;
Fényképek: Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség)
Hírszerkesztő: Magyari Béla