Árvízi emlékfutás biztosítása Algyőn
2023 március 11-én tartották Algyőn a hagyománynak számító Algyő- Petres Árvízi Emlékfutás és Teljesítménytúrát, mely a nagy árvíz által a Petresi gátszakadásnak állít emléket.
Kabainé Lovas Nikoletta elnök asszony elmondta, hogy az esemény főszervezője az idén is az ALTE volt, amely idén is számíthatott az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület segítségére, kiegészülve a Belváros-Móraváros Polgárőr Egyesület és az 50 órás diákunkkal a rendezvény biztosításában. A Szt. Anna kikötőben a résztvevők regisztrációját követően az árvízi emlékmű koszorúzása következett. Az erős szél miatt a Katasztrófavédelemmel folytatott egyeztetés után, az elszánt résztvevők elindulhattak a 20 km- es távon.
Az esemény jó hangulatban telt, a szervezők is elégedettek voltak a polgárőrök munkájával.
Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek, akik visszaérkezve a kiindulási pontra beleértve a polgárőröket is tárgyi ajándékban részesültek,- tette hozzá az elnök asszony.
Fotó: polgárőrség
Hírszerkesztő: Magyari Béla