Életet mentett a polgárőr elnök

2022.02.05

A Nagymágocsi Polgárőr Egyesület elnöke február 04.-én délelőtt értesült az eltűnt személy testvérétől, hogy a testvére feldúlt állapotban kerékpárral elment otthonról, valószínűleg öngyilkosságot fog elkövetni.

Párkány György elnök elmondta, hogy bejártam a község utcáit, lehetséges tartózkodási helyeit, de nem találtam.

Az időközben egyik közösségi oldalon megjelent felhívásra reagált Bozó Sándor polgárőr, aki telefonált, mert ő látta merre kerékpározott a személy. A rendőrség munkatársai is felvették a kapcsolatot velem, mert az eltünést oda is bejelentették. A szolgálati terepjáróval elindultam egy külterületi rész átvizsgálására. Az erdő kb. a legszélesebb részén is talán 200 m széles és közel 1 km hosszú, most téli időszakban jól át látható a kopasz bokrok és a lehullott levelek miatt. Az erdő vége előtt észrevettem valami furcsát a másik oldalán, az erdőt meg kerülve közelítettem meg azt a részt. Oda érve meg találtam a keresett személyt, aki már az előkészületet megtette, hogy eldobja az életét. Próbáltam nyugtatni ne tegyen butaságot, és szóval tartottam, közben értesítettem a rendőrséget, akik rövid időn belül meg érkeztek és átvették a keresett személyt.

A gyorsaságnak volt köszönhető, az előkészületen kívül nem történt meg az öngyilkosság, így megmentettük az életétét,- tette hozzá az elnök.

Fotó és forrás: Párkány György

Hírszerkesztő: Magyari Béla