Eperjesi Családi Nap és VII. Falusi Olimpia

2024.09.02

Nagyszabású rendezvénnyel várta az érdeklődőket a nyár utolsó hétvégéjén Eperjes Község Önkormányzata. A polgárőrök segítették és biztosították a rendezvényt.

Az Eperjesi Polgárőr Egyesület felkérést kapott a rendezvény segítésére, biztosítására, amelyhez együttműködésre kérte fel a Árpádhalmi Polgárőr Egyesületet, a Gádorosi Polgárőr Egyesületet és a Szentes Polgárőr Egyesületet. A gyülekező után eligazítás volt a délutáni és esti feladatokkal kapcsolatban. Ezután mindenki elfoglalta a felállítási helyét.

Kora reggel horgász versennyel kezdtek. Majd a gasztronómiáé volt a főszerep hiszen lángost készítettek, pörköltek rotyogtak bográcsban, ökröt sütöttek nyárson és végül még süteményeket is kóstoltak.

A délután legfontosabb programja a VII. Falusi Olimpia volt, ahol 8 csapat különböző versenyszámokban mérte össze tudásukat. A polgárőrök segítették a verseny gördülékeny lebonyolítását.

Az est fénypontja a Kárpátia zenekar koncertje volt, a kapunyitásra 17.30-kor került sor. A parkoltatást a polgárőrök biztosították, hogy mindenki megfelelően jó helyen hagyja gépjárművét. A kapunál beléptetéssel lehetett bejutni, hiszen a koncert 1000 ft-os támogatói jegyvásárlással volt látogatható. A polgárőrség igyekezett itt is megfelelő információval ellátni az érdeklődőket.

A színpad környékét is biztosították a polgárőrök, hogy ne történjen rendbontás, zavarkeltés. Míg a zenekar szórakoztatta a közönséget a polgárőrök jelző-figyelő járőrszolgálatot láttak el. A jó együttműködésnek köszönhetően eseménymentesen végződött a családi nap.

Fotó: Paksi Anikó

Szöveg: ifj. Faragó János

Hírszerkesztő: Magyari Béla