Eredményes volt a közös szolgálat Mórahalmon
A Mórahalmi polgárőrök és mezőőrök, valamint az OPSZ Határvédelmi Tagozat tagjai június 23-án. vettek részt közös szolgálat ellátásában, a rendőrökkel együttműködve, ahol 58 fő határsértőt tartóztattak fel.
Sárközi László elnök elmondta, hogy a járőrözés során, Mórahalom külterületén több lábnyom vezetett egy elhagyott rom tanyához. A tanya átnézése során, több személy tartózkodott az épületben.
A rendőrség értesítve lett és a járőrök valamint az Országos Polgárőr Szövetség által a Déli határszakaszon szolgálatban lévő Határvédelmi polgárőrök megérkezéséig az idegen személyek visszatartása volt az elsődleges feladata a mórahalmi mezőőrnek és polgárőrnek.
A megerősítő erők kiérkezését követően összesen 58 fő került elő a tanyából és a mellette lévő erdőből.
Ellenőrzésük során a csoport tagjai tunéziai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Fotó: Sárközi László
Hírszerkesztő:
Magyari Béla