Február 12-től megerősített polgárőrszolgálat a déli határainkon
A rendőrségi igényeknek megfelelően, február 12-től Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Baranya megyében a határ menti polgárőr egyesületek megduplázzák a szolgálatokat - jelentette be mórahalmi közös sajtótájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője és az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.
Történelmi jelentőségűnek nevezte az OPSZ elnöke, hogy a magyar kormány állami feladat elvégzésére kérte fel, a civil tagokból álló Polgárőrséget. A kormány 371 millió forint forrást biztosított a polgárőrök határvédelmi munkájának költségeire, így február 12-től, a rendőrségi igényeknek megfelelően, 4 déli megyében, koordináltabban, naponta 80-82 polgárőr vesz részt a határvédelemben. Miután a polgárőrök védőeszközökkel, védőruházattal nem rendelkeznek, csak és olyan szolgálatot láthatnak el (önállóan, vagy rendőrrel közösen), ahol a testi épségük nincs közvetlen veszélyben, így elsősorban vasútállomásokat, buszpályaudvarokat, benzinkutakat, autóspihenőket, tanyákat, hidakat, különböző búvóhelyeket ellenőriznek - tájékoztatott a február 11-én, Mórahalmon megtartott sajtótájékoztatón Dr. Túrós András. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hangsúlyozta, első lépcsőben a határmenti polgárőrök duplázzák meg a szolgálatukat. Második lépésben, a megyék más településeiről is érkeznek önként vállalt vezényléssel polgárőrök a határra, majd, harmadik lépésként, szükség esetén - abban az esetben, ha pihentetni kell a határmentén élő polgárőröket - az ország középső részéből (Szolnok, Heves, Hajdú, Pest, Budapest, Tolna, Fejér, Veszprém) is részt vesznek a határvédelemben polgárőrök. Az elnök mindehhez hozzátette, az önkéntesség ellenére, már most nagy a túljelentkezés a polgárőrök részéről, mert sokan ki akarják venni a részüket a határvédelemből. Az érintett megyék elnökeinek, valamint, a jelentkező egyesületek felkészítése megkezdődött, az ezzel kapcsolatos intézkedések megtörténtek, folyik a szálláshelyek, az utaztatás és az ellátás megszervezése.
Az OPSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy 2017-ben jött létre az OPSZ-en belül, a határvédelmi polgárőrtagozat, amelyhez 103 egyesület csatlakozott, 2100 szolgálatot teljesítő taggal. Jelentős részüknek vannak határvédelmi ismereteik, egykor a határőrségben sorállományúként vagy hivatásosként szolgáltak. A polgárőrök évente 180-200 ezer szolgálati órát teljesítenek a határon. Öt év alatt húszezer esetben intézkedtek, tavaly 6400 határsértő feltartóztatásában vettek részt, és több tízezer alkalommal segítették jelzéssel a hatóságok munkáját.
Dr. Túrós András kiemelte, a déli határ mentén élő, helyismerettel rendelkező, helyi polgárőrök évek óta nagy segítséget jelentenek a rendvédelmi szerveknek a tájékozódásban és a rejtőzködő helyek feltárásában. Emellett a polgárőrök mozgatják, szervezik azt a lakossági hírláncot, amelyen keresztül a helyi polgárok is bejelentést tudnak tenni a jogsértésekről.
Dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy a déli határokon olyan trendforduló után vagyunk, amely nagyon súlyos kimenetelű is lehet, komoly odafigyelést igényel.
Az országos rendőrfőkapitány a helyzetet elemezve elmondta, az elmúlt évben jelentősen megnőtt a migrációs nyomás, tavaly - 2015 után messze a legtöbb - 122 ezer alkalommal kellett határsértőkkel szemben intézkedni. Idén eddig 16 ezer ilyen eset történt, ez a tavalyi év hasonló időszakához képest hatvanszázalékkos növekedést jelent. 2021-ben 1277 embercsempész ellen indult eljárás. Idén február 10-ig a határ közelében vagy az ország belsejében 129 embercsempésszel szemben léptek föl a rendőrök.
A rendőrség folyamatos segítséget kap a határvédelemhez a Magyar Honvédségtől és a polgárőröktől. A kormány által biztosított forrásnak köszönhetően az ország távolabbi részén élő polgárőrök is kivehetik a részüket ebből a munkából - mondta végül Balogh János országos rendőrfőkapitány.
Szöveg: Bakonyi Ágnes
Forrás: opsz
Hírszerkesztő: Magyari Béla