Tankcsapdával indult az ősz a Krimóban Szentesen

2024.09.13

Szeptember 6-án a Szentes Polgárőr Egyesület 3 fővel, a rendőrséggel együttműködve segítette a parkoltatást és az esemény biztosítását.

A kapunyitásra már kezdett megtelni a parkoló, rengetegen voltak kíváncsiak az együttesre. Vannak, akik rendszeresen látogatják a koncerteket ők már rutinosabbak a parkolásban és a bejutásban. De a más városból odaérkezőknek még tájékoztatást kell adni, hogy hova tudnak biztonságosan leparkolni, ebben is segítségükre vannak polgárőreink.

A Tankcsapda magyar rock együttes, akik 1989-es megalakulásuk óta nem először járnak Szentesen, most is nagy örömmel fogadták a rajongók őket. A hangulat garantált volt, az együttes látványos színpadi elemekkel spékelte meg a koncertet.

A rendezvény ideje alatt a polgárőrök elsősorban, közrend - közbiztonsági gyalogos járőrszolgálatot láttak el, valamint a gépkocsik parkoltatásánál és a főúton való biztonságos átkelésnél is aktívan részt vettek. A koncert végén polgárőreink segítették az autósokat, hogy biztonságosan el tudják hagyni a helyszínt.

Fotó: Paksi Anikó

Szöveg: ifj. Faragó János

Hírszerkesztő: Magyari Béla