Új Suzuki Vitara hybrid gépjárművek érkeztek Csongrád-Csanád megyébe
Dr. Túrós András úr az OPSZ elnöke 2022.08.05-én 10 db Suzuki Vitara hybrid gépjárművet adott át az OPSZ tagszervezetei részére. Valamennyi járművet a Magyarország államhatára mellett lévő megyei, illetve polgárőr egyesületek kapták meg.
Az átadás során az OPSZ elnöke beszédében kiemelte, hogy az új járművek átadásával tovább kívánják erősíteni a polgárőrség határvédelmi szolgálatokat.
Ezen a téren Csongrád-Csanád megye kiemelkedően tevékenykedett, ezért egy gépjárművet a Kiszombori Polgárőr Egyesület vehetett át, a másik pedig a Megyei Szövetség üzemeltetésébe került.
Az érintett személyautók felszereltsége átlag feletti komfortfokozatú.
Kis Róbert úr a Kiszombori P.E. elnöke rendkívüli örömmel vette át a gépjárművet, melyért személyesen is köszönetet mondott elnök úrnak.
A feladatok súlya miatt kettő darab személygépkocsit használtak, mely a terepviszonyokra nem volt alkalmas. Az új, magas építésű járművel viszont a határterületek földútjain is kiválóan tudnak manőverezni.
Az egyesület tagsága is nagy lelkesedéssel fogadja az új jármű érkezését, melyet többen is azonnal kipróbáltak.
Fotó: polgárőrség
Hírszerkesztő:
Magyari béla